rájöttem, nem ő volt, én tettem meg, én mondtam ki. ő csak hasonló szavakat mert súgva ontani. Én léptem, kimondtam, mert igen, le is írom: szeretem! szükségem van rá, nem érdekel, ki mit gondol. lassan két hónapja, de az idő repül, hihetetlen, mennyi időt töltöttünk eddig együtt(és mégis milyen keveset).
reszkettem, mielőtt megszólaltam volna, féltem a szó súlyától, az utána elkerülhetetlen kötődés-növekedéstől.aztán szemébe néztem, mosolygott, s egyszerre kibukott belőlem. ő megölelt, fülembe súgta válaszát, s én éreztem megkönnyebbülését, hogy végre felszabadítottam.
ettől lettem én is szabad:)
