Gondolatok cikáznak az agyamban, mint a villámok az égen, amiket bámulok. Újra és újra felötlik bennem a kérdés: vajon megbocsátana? Úgy érzem, szükségem van rá, mint a csokira a kanálkában vagy egy sörre. Nem, sokkal nagyobb szükségem van: rá, nem rá, valakire, hogy bújhassak ölelésébe. Békülhetnénk, de nem tehetem ezt vele, nem törhetem össze újra őt s magamat is egyben, mert egyszerűen nincs mi, csak te meg én, mert az együtt az nem ment fényesen. Víz és tűz, de sajnos nem a filmes varázsellentét. El kell engednem, találnom valaki újat, türelmeset, jó szelídítőt, titkos-furcsa-kiszámíthatatlan lényt. Talán csak egy egy pillangót kéne beszerezzek, annak szépségét kéne csodáljam. Ha köddé válna, legalább nem fájna annyira.
